Az a vég, ha már focira sincs pénz – így kommentálta Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke, a KlikkTV Heti egyenleg című ...
Madis Muller az EKB kormányzótanácsának tagja nem zárja ki teljesen az októberi kamatcsökkentés lehetőségét, azonban addig ...
Bóka János és csapa arra készül, hogy a magyar soros elnökség keretében november 7-én, vagy 8-án esedékes nagy budapesti ...
Támogatni készül a kormány a hét végén is nyitva tartó balatoni vendéglátósokat, mert a szezont első lépésben az őszi, téli hétvégékkel lehet meghosszabbítani – jelentette ki Nagy Márton ...
A kormány 2010 óta egyre több forrást biztosít az egészségügy fejlesztésére, a gazdasági teljesítmény erősödésével a következő években tovább növelhetjük az ágazat támogatását – jelentette ki Varga ...
Már közel 400 kilométer hosszan dolgoznak a gátaknál, a legkritikusabb helyzet Pilismaróton lehet – derül ki a kormány által közzétett friss tájékoztatásból. A mostani árvízinfó szerint az egy héttel ...
– A kormány megnégyszerezte a gyermekétkeztetésre fordított összeget: idén már több mint 130 milliárd forintot fordít erre, míg 2010-ben 30 milliárd volt a keret – fogalmazott Rétvári Bence a Kispesti ...
Szerdán kormányülést tartottak a Karmelitában, ahol több fontos ügyről döntöttek Orbán Viktor és a kormány tagjai. Ezután ma kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és ...
A gazdaságpolitika kiszámíthatatlansága is arra ösztönzi a döntéshozókat, hogy inkább tartalékoljanak beruházás helyett – többek között így értékelte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb ...